Lelki kosár

Kari szentmisék átmenetileg szünetelnek amíg tartanak a felújítási munkák a kápolnában.

Augusztus 28-án, szombaton este elhunyt Tarjányi Béla professzor. Az alábbiakban Erdő Péter bíboros, prímás, volt tanárkolléga szerkesztőségünkbe eljuttatott nekrológját közöljük.

Megrendülten értesültünk Tarjányi Béla professzor úr haláláról. Az utóbbi hónapokban többször tanújelét adta annak, hogy milyen emelkedetten, milyen nagy szeretettel készül az utolsó útra. Sok éven át szenvedett, küzdött a rákkal, de mindig a Gondviselés iránti megadó szeretettel, mindig azzal a hozzáállással, ami őt professzorként is jellemezte.

Sok évtizedes biblikus tanári munkássága során nem csupán a régi szövegek részleteit, értelmezését, a róluk szóló tudományos elemzéseket mutatta be hallgatóinak, hanem mindig azt a kérdést tette föl, hogy hogy vezet ez bennünket előbbre a Krisztussal való találkozás útján, hogyan építi a lelkiéletünket. Tehát a pasztorális szemlélet végigkísérte egész tudományos és tanári munkásságát.

Ez az, amiért ő a bibliatársulatot is megszervezte, ezért hozta létre sok hozzáértő munkatársával együtt az úgynevezett Jeromos-fordítást, a Szentírásnak egy új magyar fordítását, amely figyelembe veszi a Neovulgáta szövegét is, ugyanakkor igyekszik hűséges lenni azokhoz a szép magyar fordítási megoldásokhoz, amelyek még Káldi Györgyre és az ő bibliafordítására mennek vissza.

Tudományszervezőként is, inspiráló egyéniségként is mély nyomot hagyott tanítványaiban és mindazokban, akik magyar nyelvterületen a Szentírással foglalkoztak. Eleinte az ószövetségi tanszéket vezette, később az újszövetségi katedrát. Mind a két részében a Bibliának valóban otthon volt, és úgy látszik, hogy ez a tanítás az ő életében is következményekkel járt. Az az érett, az a mindenki iránt hálás magatartás, ami az utolsó hetekben és hónapokban kiragyogott az életéből, az a türelemmel viselt szenvedés, amire példát adott, az az érett és erőt adó kommunikáció, amit például a videoüzeteiben tapasztalhattunk, bizonysága ennek a megélt bibliai hitnek.

Adja Isten, hogy most már valóban az örök boldogságban láthassa a biblikus üzenetnek a lényegét, és azt is, hogy munkássának valódi, örök értékek voltak az eredményei, és talán a jövőben is ilyen gyümölcsöket fog teremni közöttünk.

Hálát adunk életéért, munkásságáért! Kérjük számára az örök boldogságot!

Erdő Péter bíboros, prímás, volt tanárkolléga

Fotó: Merényi Zita - Magyar Kurír

Dr. Tarjányi Béla professzor úr emlékezete

Ha Tarjányi Béla professzor úr életútját nagyon tömören kellene bemutatni, akkor azt az alábbi, némileg kerekített számadatokkal kísérelném meg: 80 év földi zarándoklat - több mint 55 év papi szolgálat - 40 év oktatói tevékenység a Hittudományi Karon - 30 év a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat ügyvezető elnökeként.
Mindannyian jól tudjuk, hogy kedves kollégánkat több évtizedes munkássága során főként a Szentírás minél mélyebb megismerésének és megismertetésének vágya vezérelte. Szépen kifejezi ezt a 60. születésnapjára készített ünnepi kötet címe is: „Az ige szolgálatában". Tarjányi professzor az ige szolgálatában állt mind teológiai tanárként, mind a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat vezetőjeként, mind pedig „egyszerű" lelkipásztorként. Tudományos kompetenciájáról a bibliai nyelveket és az exegézis módszertanát illetően mindannyian meggyőződhettünk, akik egykor a tanítványai lehettünk. S ezt a tudományos kompetenciát a publikációi is tanúsítják, amelyekből a Márk-evangélium bevezető részéhez írt nagyon részletes, módszertanilag példamutató tankönyvét emelem ki. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy Béla atya exegézise nem szűkült le nyelvi és szemantikai elemzésekre vagy hagyománytörténeti megfontolásokra. Ő mindig fontosnak tartotta, hogy a vizsgált szöveg aktuális, jelenkornak szóló üzenetét is feltárja. Előadásai és publikációi ezért lelkipásztori szempontból is nagyon értékesek voltak és maradtak számunkra.
A Szentírás iránti szeretete Béla atyát arra ösztönözte, hogy ne csak akadémiai keretek között igyekezzék a bibliai üzenetet továbbadni. Számára az Ige szolgálata nem korlátozódott a szentírás-tudomány művelésére. Éppúgy szívügyének tartotta a biblikus apostolkodást is. Az 1980-as években kapcsolatba került külföldi (olasz, osztrák, német) katolikus bibliatársulatokkal, s azok példáján felbuzdulva elhatározta, hogy Magyarországon is létrehoz egy olyan bibliatársulatot, amely a Katolikus Egyház keretein belül, a Katolikus Bibliaszövetség tagjaként tevékenykedik. A kommunizmus bukását követő rendszerváltás kiváló lehetőséget biztosított erre. Béla atya püspökök, papok és világiak támogatásával elérte, hogy 1990-ben hivatalosan létrejöhessen a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, amely azóta is töretlenül végzi az ige szolgálatát: részben biblikus apostolképző kurzusok és bibliai témájú közérthető előadások tartásával, részben a Szentírás olvasását és tanulmányozását segítő kiadványokkal, amelyek közül a Káldi-Neovulgata nevet viselő bibliafordítás a legismertebb.
Tarjányi professzor úr 2012. augusztus 15-én szűk körben ünnepelte 70. születésnapját. A Vörösmarty utcában található kápolnában mutatott be szentmisét, amelynek során nem a Boldogságos Szűz Máriáról prédikált, hanem arról elmélkedett nagyon egyéni módon, milyen is lehet a mennyország. Akkor ennek a ténynek nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget. Utólag visszagondolva azonban úgy látom, hogy Béla atya elmélkedése már egyfajta készület lehetett. Abban az évben fejezte be tanári munkásságát a Hittudományi Karon. S bár a Bibliatársulat vezetőjeként még bőven maradt teendője, a nyugdíjba vonulás mégiscsak figyelmeztetőjel volt számára. Ráadásul éppen abban időben jelentkeztek súlyos betegségének első jelei. Cselekvőképességének megőrzése érdekében vállalta ugyan a komoly fájdalmakkal járó gyógykezelést, de az évek előre haladtával egyre inkább a számadás és a nagy útra - bibliai szóhasználattal élve az „exodoszra" - való felkészülés lett számára a meghatározó. Ezt a két szempont mutatkozott meg az utolsó személyes találkozásunk során is július hónapban. Tudta, hogy „közel van eltávozásának ideje" (vö. 2Tim 4,6), de ez nem a környezetétől való elzárkózásra ösztönözte, hanem arra, hogy ami szépet és jót tovább tud még adni, azt megossza mindazokkal, akik közel álltak hozzá. Többek között egy nagyszerű összeállítást tett közzé a Hittudományi Kar utolsó félévszázadáról, különös hangsúlyt helyezve a Kar hagyományaira.
Tarjányi Béla professzor úr az örök élet reményében élt és tevékenykedett. Ezt a tényt nem csak a súlyos betegségében tanúsított derűs magatartása tanúsítja, hanem írásai is, amelyekben többször előtérbe kerül az örök boldogság gondolata. Szabadjon most idézni abból az eucharisztikus témájú tanulmányából, amelyet régebben írt, de amelyet kérésére az Eucharisztia a Szentírásban című tanulmánygyűjteményben ismét megjelentettünk.

„Alapvető és pozitív emberi tulajdonság az élet szeretete, értékelése, az élethez való ragaszkodás. Állandó problémát jelent azonban az élet végességének megtapasztalása. Ezzel a súlyos problémával néz szembe a Biblia, amikor az első lapjain a Paradicsom képét (Ter 2,4-25), az utolsókon pedig a Mennyei Jeruzsálemet állítja elénk (Jel 21-22). Mindkét képben szerepel az élet fája. A Paradicsomban a kert közepén áll ez a fa (Ter 2,9), de a bűnös, bukott ember nem ehet a gyümölcséből... - Az újszövetségi látnok szerint az idők végezetén az élet fái az életvíz-folyó partján fognak állni, amely az Isten és a Bárány trónjából fakad (Jel 22,1-2). Az élet fájához (= az örök, isteni élethez) joguk lesz mindazoknak, akik megmosták ruhájukat a Bárány vérében (14. v.)....
Az ember egykor elveszítette a jogot ahhoz, hogy Istenhez hasonlóan örökké éljen -, de a Bárány vére lemossa a bűnt. Eltávoznak a kerubok, akik az élet fájához vezető utat őrizték (vö. Ter 3,24). Az emberre csodálatos jövő vár: A Mennyei Jeruzsálem, benne az élet fájával... (Jel 22,2).
Mindez nagyon távol van tőlünk: az elveszített Paradicsom éppúgy, mint a ránk váró Mennyei Jeruzsálem. De a jelen nem vigasztalan -, hirdeti János evangéliuma. Jézus már most, a jelen életben felkínálja az embernek az örök életet: Isten életét. Ebből az életből részesedünk, amikor Jézussal együtt az Atya akaratát teljesítjük; amikor belőle táplálkozunk, vagyis hozzá hasonlóan szeretünk, szolgálunk és életünket adjuk másokért; és amikor az Eucharisztiában az Isten-Jézust, a Mennyei Kenyeret magunkhoz vesszük."

Béla atya földi élete során az üdvösség igéjéből (ApCsel 13,26) és az élet kenyeréből (Jn 6,48) táplálkozott, s egyúttal az üdvösség igéjével és az élet kenyerével táplálta testvéreit. Amikor megköszönjük neki áldozatos szolgálatát és az irántunk tanúsított szeretetét, az a remény tölt el bennünket, hogy a mennyei Jeruzsálemben szabad út nyílik számára az élet fájához, és az Úr színről színre látása kárpótlást nyújt majd neki az élet minden fájdalmáért.

Kocsis Imre

4. heti Nagybőjti elmélkedés

(a video üzenetet itt tudja megtekinteni)

Kedves testvérek!
Nagyböjt 4. vasárnapján a szentmise liturgikus színe a lila mellett a rózsaszín, mivel ekkor különösen is örvendezünk. Közel van a feltámadás ünnepe és bármi szomorít is meg ezekben a napokban ez erőt és reményt ad nekünk.
Egy graffiti a következő mondatot fogalmazta meg: „Én nem tudom, hogy mit csinálok, de azt teljes erővel teszem." Bizony, kapkodó, rohanó világunkban nagyon igaz ez a mondat. Nem is értjük, hogy mi történik velünk, szerelem, szeretet, barátság, máskor meg szakítás, gyűlölet, ellenségeskedés, egyik oldalról világmegváltó tervek, másrészt meg ott a nemtörődömség, néha magasokban járunk, nagy a boldogság, máskor pedig mélységek és szomorúság. A nagyböjti elmélyülés arra figyelmeztet, hogy lassan kezdjük el felismerni, hogy mit akarunk tenni az életben és azt valóban teljes erővel tegyük meg. A keresztény öröm ugyanis azt jelenti, hogy van a földi célom mellett egy ettől sokkal nagyobb cél: az örök élet mindent legyőző boldogsága.
Az egyik jogi egyetemen egy vizsga alkalmából egy vak fiatalembert vezettek a vizsgáztató szobája elé. Beszélgetésük egy részletét hallgattam, ahol is a vak fiatalember elmondta kísérőjének, még 13 vizsga és kész vagyok. Elcsodálkoztam rajta, milyen erő lakozik benne, hogy az egyébként is nehéz anyagot nem látóként is meg tudja tanulni hallás után. Kitartása meghozta gyümölcsét és ma már diplomás ember. Ezt a kitartást kívánom mindannyiunknak keresztény életünkben is. Hiszen Krisztus arra bíztat sok helyen az evangéliumokban, hogy Isten országát már most megérezhetjük: egy olyan eljövendő és mégis már most jelenlévő valóság ez, amelyet az odafigyelés és a kitartás boldog örömével lehet elérni és megtartani.
Egy másik graffitit is szeretnék idézni: „Olyan örülten sietek előre, hogy olykor még magamat is lehagyom." Ez a gondolat bizony a rohanó ifjúságra nagyon is jellemző, no meg a kapkodó emberekre. Sietünk, futunk, csak éppen soha nem érkezünk meg sehová, mert mindig újabb és újabb rohanásaink vannak. Nagyböjt 4. vasárnapja egy jelkép: jelképe annak, hogy törekedjünk értelmesen élni, ne rohanjunk, élvezzük az élet szépségeit, olykor-olykor álljunk meg és nézzük meg a hold világító tökéletességét, a fák ragyogó színét és az élet tündöklő jóságát. Nem könnyű ezt megtenni, amikor megannyi honfitársunk és embertársunk gyászol vagy éppen szenved a járvány miatt. Azonban éppen most van szükségünk a megállásra és a másik felé való odafordulásra, hogy vigasztaljunk, örömet adjunk és biztassuk a rohanó világ olykor pusztulás felé haladó részét.
A nagyböjt 4. vasárnapi evangélium a „B" egyházi évben a Szentírás legfontosabb és egyben legbiztatóbb mondatát tárja elénk: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen." (Jn 3,16).
Örvendezzünk tehát együtt, mert jó az Isten!
Szeretettel:
Novák István

1. heti Nagybőjti elmélkedés

(a video üzenetet itt tudja megtekinteni)

Elkezdődött a Nagyböjt. Hamvazószerdán a liturgia Isten meghívásáról beszél: „Térjetek meg teljes szívetekből! Böjtöljetek és hangos szóval sirassátok bűneiteket!" (Izajás 2,12). A Nagyböjt az az idő, amikor visszatérünk Istenhez, és újra felfedezzük az élet értelmét. A liturgia a hamu ősi és súlyos jelével szólít meg bennünket. Amint egy kis hamut szórnak a fejünkre, a pap azt mondja: „Emlékezz ember, hogy porból vagy és visszatérsz a porba".
Ez az életünk igazsága: valóban por vagyunk, gyengék és törékenyek. Felismertük ezt a koronavírus világjárványában kialakult törékenységben is, amely senkit sem kímélt. Mindannyian törékenyek vagyunk, és a fejünkön lévő hamu emlékeztet a gyengeségünkre. Ebben a helyzetben ki kell mondanunk, hogy Isten szeret minket, és a gyengeségünket választja, hogy azon keresztül megvalósítsa szeretetének és békéjének tervét az egész világ számára.
Mi keresztények elhívást kapunk, hogy a béke őrzői legyünk azokon a helyeken, ahol élünk és dolgozunk. Arra kaptunk meghívást, hogy legyünk éberek, és lelkiismeretben ne engedjen az önzés, a hazugság, az erőszak és a konfliktusok kísértésének. Az imádság és a böjt éber őrszemekké tesz bennünket, hogy ne az ellenségeskedés és a konfliktus víziója és a világot elnyomó gonosznak való meghódolás győzzön, és hogy gyökereiben legyőzhető legyen egy elkényelmesedett realizmus, amely mindenkit önmaga és saját aggodalmai felé fordít. Jézus az evangéliumban maga is arra kéri tanítványait, hogy imádkozzanak és böjtöljenek, hogy fosszák meg magukat minden büszkeségtől és arroganciától, és készüljenek fel Isten ajándékainak átvételére. A saját erőnk azonban egyedül nem elég a gonosz legyőzésére. Meg kell hívnunk Isten erejét is, hogy győzedelmeskedni tudjunk. Ahogy Dietrich Bonhoeffer szerette mondani, Isten nemcsak jóvá, hanem erőssé is tesz minket, hogy általunk a szeretet legyőzze a gyűlöletet és a béke érvényesüljön a háborúval szemben.

Gájer László

Bali János: Concerti Ecclesiastici

Bali János: Az idő gépházában - zenei bevezetés az egyházi év kezdetére

Frissítés dátuma: 2025.09.02